Produktivitás

Mit tegyünk a halogatás ellen?

2015. április 02. 23:14 - Doo Frederik

A halogatás az egyik legidegesítőbb, mégis leggyakoribb emberi szokás, amelyet szinte mindenki csinál különféle okokból. Egyesek lustaságból, mások azért, mert nem érzik elég fontosnak a feladatot, egyesek nem tudják, hogyan álljanak hozzá a munkához ezért inkább csak hagyják, valaki pedig nem látja át rendesen a teendőit. A halogatás bizony temérdek különböző okra visszavezethető, ám a fő indok szinte mindig az, hogy az embernek nincsen kedve az előtte álló feladathoz. Pedig ha a szőnyeg alá söpörjük, az később úgyis visszajön, így előbb-utóbb mindenképpen foglalkozni kell vele. Sokaknak emiatt marad kevesebb szabadideje, például nem tudják folytatni a kedvenc könyvüket, nem tudnak elmenni kirándulni, vagy akár időt fordítani a családjukra. A halogatás egyik legveszélyesebb tulajdonsága, hogy bár a többség tisztában van azzal, hogy csinálja, mégsem tesz ellene semmit.

halogatas.jpg

Szerencsére vannak módok, amelyekkel a halogatás legyőzhető. Példának okáért vegyünk egy olyan esetet, amikor nincsen kedved nekiállni valaminek, mert túl sok mindent kell csinálni egyszerre. Érthető, hogy nem szívesen állsz neki, mert valószínűleg nem is látod a végét, ez pedig frusztrál. Ilyenkor a legjobb megoldás, ha felosztod kisebb szeletekre a feladatot, és apránként állsz neki. Ne csak fejben oszd be, hogy mit fogsz megcsinálni a munkádból, hanem jegyezd fel egy papírra vagy akár egy táblázatba.

Gondolj csak bele: egy könyvet sem olvasol el első nekifutásra, illetve a tortát is szeletenként, nem pedig a közepétől eszed. Ha csak elkezded csinálni, jó eséllyel frusztrált lesz, mert nem látod a végét több óra után sem, majd elkezdődik a halogatás. Ellenben ha pontosan tudod, melyik részét fogod ma megcsinálni a teendőnek, rögtön más lesz a helyzet, ráadásul még sikerélményed is lesz. Holnap úgy állhatsz neki a következő adagnak, hogy eszedbe sem jut elhúzni a dolgot. A halogatás megelőzésében az is rengeteget segít, ha felírod, mire mennyi időt akarsz szánni. Sokan ezt elfelejtik, és ugyanolyan súllyal szerepelnek a teendők a listán, és ez megtévesztő tud lenni.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása